A Családi Társasjáték Egyesület 2016 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy minél több emberrel megismertessük és megszerettessük a társasjátékokat, valamint, hogy a társasjátékozás tevékenységének kultúráját újrapozícionáljuk közvetlen (Veszprém) és tágabb (Veszprém Megye, Magyarország) környezetünkben egyaránt. Különös tekintettel a fiatalok szabadidős tevékenységének értelmes kitöltésére, szemléletmódváltoztatására fókuszálunk. A megalakulásunk óta sikerült a néhány lelkes egyetemistából álló csapatnak a 30 fős rendezvények szervezésétől eljutnia a 200 fő feletti rendezvényekig. Tanulságos és kitartó összefogás eredményeként folyamatosan növelni tudtuk az egyesületi tagok, a rendezvényen résztvevők és a Társasjátékaink számát egyaránt. A mindmáig sikeres kiemelt rendezvényünk a mindenki számára ingyenes Társasjáték Délután, ahol a résztvevőknek tapasztalt játékmestereink tanítják be a játékszabályokat. Minden alkalommal tombolasorsolással és szerencsekerékkel jutalmaztuk a velünk együtt játszó vendégeinket. Örömmel kapcsolódunk be a Társasjátékok Éjszakája programsorozatba, ahol számos érdekeséggel, meglepetésekkel, és ajándékokkal várjuk a társasjátékozás iránt érdeklődőket. A kapcsolódó eseményeket figyeld Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/Csaladitarsasjatek

Társasjátékozás mindenféle társassal egész éjen át és az alábbiak;
18:00 – Kapunyitás (de a rendezvény bármikor látogatható az est folyamán)
20:00 – Crokinole és Klask verseny (nevezés a verseny kezdete előtt 19:50ig lehetséges)
22:00 – Társasjáték Kvíz (telefonos applikációval)
24:00 – Tombola (minden résztvevő a belépéskor kap 1 tombolát)
02:00 – Memória játékok
08:00 Tervezett zárás
(Természetesen HA előbb kidől a csapat akkor előbb fogunk zárni ennek függvényében!)
FONTOS információk:
Az esemény ingyenes.
Az esemény helyszíne: Pannon Egyetem – E épület.
Az esemény területén büfé szolgáltatás nincs így ételről és italról mindenki saját maga gondoskodik.
Az egyetem épületében alkoholfogyasztás tilos.
A rendezvény szervezői a programváltoztatás jogát fenntartják.

Elérhetőségek
CsTE elnök: Harazin Tibor
Mobil: +36-20-253-4116
E-mail: csaladitarsasjatek@gmail.com
Helyszín: Pannon Köztér – Veszprém, Egyetem utca 10.
Facebook: https://www.facebook.com/Csaladitarsasjatek

IItt találod a Társasjátékok éjszakája program esemény ajánlónkat: https://tarsasjatekokejszakaja.hu/cste_veszprem/